akadálymentes verzió
 

12.nap május 8.

Tiszasas, Csépa, Szentes, Szegvár, Mindszent, Mártély, Hódmezővásárhely

Németh Lajos Tiszakécskéről meglátogatott reggel már előre konzultáltunk a pénteki érkezésemmel kapcsolatban. Utána felkerestem Sinka Ferenc polgármestert. Beszélgettünk a Tiszaugi lehetőségekről, majd elindultam Tiszasas felé, gyerekek vártak a falu határában. Polgárőrök vezettek fel a hivatalig, ahol a jegyző és a képviselőtestület fogadott. Tiszasas az egyetlen település a világon, ahol a település határában lévő buzgár emlékművet is kapott. Ha valakit érdekel, hogy mi ez a különleges természeti jelenség utána nézhet a neten, de majd a feladat helyszínen is meg lehet nézni és lehet kérdezni róla a tiszasasi önkénteseket. Csépán Petőfi Sándor Általános Iskolában tartottam tájékoztatót a gyerekeknek és pedagógusoknak a fenntarthatósági információkról és a Tiszavölgy Kalandtúráról. A gyerekek pólót ajándékoztak nekem, és emlékül alá is írták. Kíváncsiak voltak a béke nagyköveti kinevezésemre, a katonai kitüntetésemre. Átbeszéltük a csépai lehetőségeket. A pontonhídon mentünk át, a Tisza hídnál már várt Lőrincz Gabi bácsi barátjával és bekísértek Szentesre. Szűcs Lajos alpolgármester várt, aki felajánlotta segítségét, hogy önkénteseket biztosítanak a kalandtúra szervezéshez, valamint kiértesítik a helyi egyesületeket, iskolákat a nevezési lehetőségről. A Kurcza TV készített interjút a programról. Keresztültekertem a városon, nagy sikere volt a velocipédnek. Szegváron az iskolában tartottam beszámoló előadást. Gémes László polgármester Szegvár könyvvel ajándékozott meg. Elég jól haladok a hosszabb szakaszokon 25 km/h sebességet is elérek. Zsótér Károly polgármestertől mindszenti cserép korsót kaptam benne egy üveg borral. Az út szélén ebédeltem, közben ki is helyeztük a kalandtúrára felhívó plakátokat. Mártély falu határában gyerekek vártak. Eddig Lafuma sportruházatban haladtam az esős idő miatt, de ott visszaöltöztem népviseletbe. Balogh Jánosné polgármester fogadott. A faluból kifelé tekerve Dezső Sándor barátom, triatlonista csatlakozott hozzám. Hódmezővásárhely határában gyerek, tanárok motoros és gépkocsis rendőrök vártak, akik felkísértek egészen a hivatalig. Mielőtt egyeztettünk volna a hivatalban Rókus Ákossal, a hódmezővásárhelyi helyi médiának, újságnak, TV-nek és rádiónak nyilatkoztam. A rendőrök még elkísértek a szálláshelyig. Fotókat válogattam és hívtam Szép Juditot, szervezzük a zentai programot.  
Önkénteseket keresünk!
A településekkel átbeszéljük a lehetőségeket, hogy mit érdemes a településen bemutatni. Vannak-e olyan a fenntarthatósághoz kötődő programok, tevékenységek – komposztálás, energianövény termelés, alternatív fűtési módszerek, hulladék megelőzés, helyi termelők, helyi piac - amit „szívesen kiraknak az ablakba”. Milyen kulturális és természeti értékeket érdemes bemutatni? Hol lennének az ideális feladat helyszínek? Emellett kérem, hogy ha a településen, vagy környezetében feladatot létesítünk, akkor segítsék annak lebonyolítását helyi önkéntesekkel. Ugyanis ők ismerik a települést. Ha a kalandtúra résztvevők kíváncsiak valamire, akkor csak ők tudnak pontos információkat adni, pl. a Tisza adott szakaszáról, látnivalókról, őshonos fafajtákról, helyi termékekről stb.