akadálymentes verzió
 

Evezz velünk!
Tanácsok az evezéshez és a kenuhasználathoz


Csak annyira terheljük meg vízi járművünket, csomagokkal, emberekkel, hogy annak stabilitása ne kerüljön veszélybe. A hajóba tilos több embernek beleülni, mint ahány személyes a hajó!
 
Védekezzünk a nap ellen, a nap hatása a vízen intenzívebben érvényesül. Ajánlatos fehérbe öltözködni, inget, széles karimájú sapkát viselni. A vízitúrán fontos a lábbeli, mivel ritkán lehet megúszni a hajóba történő beszállást és kiszállást, hogy ne legyen vizes, vagy sáros a lábunk.
 
A kenut legkönnyebben úgy tudjuk levinni a vízre, ha annyian viszik, ahány beülő van benne. Ha van a kenunak kiépített fogantyúja, akkor ezeknél fogva vihetjük a hajót, ha ez hiányzik, akkor a kenu pereménél fogva tudjuk a legkényelmesebben cipelni.
 
A hajó kormányosa evezni és kormányozni jól tudó legrátermettebb ember kell, hogy legyen. Ő felel a kenu legénységéért, a hajóban nincs demokrácia a kormányos dönt,a legénységnek be kell tartani az utasításait. A négyes kenuban a hátul a négyes helyen ülő személy a kormányos. Beszállásnál a vezérevezős fogja a hajó orrát, a kormányos száll be először, őt követi a hármas, kettes, végül utoljára a vezérevezős.
 
A vízre bocsájtásnál az evezés előtt a hajót mindig a vízfolyással szemben kell vízre tenni és elindulni. A beszállásnál rakjuk keresztbe a kenulapátot az ülésünk előtt, majd a vízfelőli lábunkkal lépjünk be a hajó közepébe és kezeinkkel a kenu pereméhez fogott lapátokra támaszkodva, emeljük be a másik lábunkat is és üljünk le. A beülést úgy hajtsuk végre, hogy súlypontunk minél alacsonyabban legyen.
 
A lapos parton mindig a part felől kell beszállni a kenuba, a hajó alja ne érjen le a homokra vagy az iszapra, ebből következik, hogy sem a beszállást, sem a kiszállást nem lehet megúszni száraz lábbal anélkül, hogy ne állna fent a lehetősége annak, hogy sérülést okozunk a hajóban. Meredek parton kénytelenek vagyunk a hajó orrából egyesével beszállni, úgy hogy, végig kell haladnunk a hajó gerincén, átlépve az utunkba eső kenuüléseket. A hajó stabilitását beszálláskor, váratlan események során, a hajó megbillenésekor balanszírozással biztosítjuk. Ilyenkor lapátjaink tollával - mintegy meghosszabbítva a támaszfelületet - a víz felületén előre, hátra történő evező, egyben támaszkodó mozdulatokat végzünk.
 
Az ülésrendnél jó, ha úgy helyezkedünk el, hogy a nagyobb testsúlyú túrázók a hajó hátsó ülésein, míg a kisebb testsúlyú személyek a hajó elejében foglalnak helyet.
 
A kikötésnél is a folyó sodrásával szemben kell partot érni. Az evezés végén a  hajó sebességét le kell lassítani, a hajót úgy kormányozzuk, hogy az, párhuzamosan álljon a parttal. A kiszállásnál először a vezérevezős száll ki és megfogja a hajó orrát, ezzel segítve a többiek kiszállását, utoljára a kormányos, azaz a parancsnok száll ki a hajóból.
 
Az evezésnél a legénység egyik fele a jobb, a másik fele, a baloldalon evez. Az a szerencsés, ha a jobb és baloldali evezések felváltva követik egymást. A hajó akkor a legstabilabb, ha a legénység egyszerre evez, és állandóan kontaktusban van a vízzel. A kenu az evezés szünetében válhat instabillá. Tilos a hajóban felállni, abból a vízbe ugrani ezzel ugyanis veszélyeztetik a hajó stabilitását.
 
Borulásnál a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, ha kell, nyugtassuk meg társainkat. Az első dolog, hogy számoljuk meg, megvagyunk-e mindannyian. Utána ússzunk egy oldalra és egy határozott mozdulattal, fordítsuk vissza a hajót a hossztengelyénél fogva. Nagyon valószínű, hogy a hajó félig telel lesz vízzel. Azért kell egy mozdulattal visszafordítani, mert, ha többször kísérletezünk, a hajó megtelhet vízzel, és hiába van benne légzsák, könnyen elsüllyedhet. Ezután szedjük össze a csomagjainkat és rakjuk be a kenuba, majd a kenuszélébe kapaszkodva ússzunk ki a partra. Ha a társunknak vagy másoknak akarunk segíteni, akkor azt evezőlapáttal, kötéllel, dobózsákkal, vagy valamilyen úszó tárggyal tegyük. A nyíltvízen ne akarjuk behúzni a hajóba, mert az boruláshoz vezethet. A kenuba kapaszkodva vontassuk partra. Igyekezzünk határozottan és célszerűen cselekedni. Ha látjuk, hogy mások bajba jutottak kötelességünk segíteni, de csak addig a határig, amíg saját testi épségünket nem veszélyeztetjük.